SZERZŐDÉSEM LEJÁRT. CSAPATOT KERESEK A KÖVETKEZŐ SZEZONRA.

1976.január 26-an születtem Holguínban, Kubában. 9 évesen kezdtem el kézilabdázni. 2 év múlva a helyi sportiskolában folytattam tanulmányaimat.
19 évesen lettem a kubai junior kézilabda válogatott tagja, majd egy év múlva a felnőtt kereté.
Egy Kuba és Magyarország kézilabda szövetségei által létrejött szerződés keretében kerültem Magyarországra, 1998-ban, a százhalombattai klubhoz.
5 szezont játszottam ott. Közben családot alapítottam, és letelepedtem Magyarországon.
Magyar állampolgár vagyok.
A kubai válogatott színeiben részt vettem nemzeti és nemzetközi kupákon, mint a Pánamerikai és a Középamerikai játékok.
2003-ban szerződtem Spanyolországba, az oviedoi Naranco klubhoz, egy szezonra.
2004-tól 2007-ig a szintén spanyolországi Darien Logrońo csapatában játszottam, amely csapattal 2005/06-os szezonban kiharcoltunk az ASOBAL-ba feljutast.
2007 júniusában hívtak Puerto Sagunto csapatát erősíteni, céljuk a másodosztályba,
majd pár éven belül Asobalba feljutás volt. Másodosztályba feljutást első évben sikerült is elérnünk.

ADATOK:



Születési hely, idõ: 1976.01.26., Holguin (Kuba)
Magasság:184 cm
Testsúly:77 kg
Poszt: irányító, balátlövõ

ELŐZŐ KLUBJAIM:


01/2011 -05/2011 Orosháza - 1. osztály

2009-12/2010 Club Handball Energia Rovinari Targu Jiu - Romania – 1. osztály     3. helyezés

2008-2009 Club balonmano Alser Puerto Sagunto - Spanyolország
• 2008-2009 2. osztály
• 2007-2008 3. osztály    1. helyezés

2004-2007 Club balonmano ciudad de Logrono – Spanyolország
• 2006-2007 1. osztály
• 2004-2006 2. osztály    1. helyezés

2003-2004 Club balonmano Naranco Oviedo – Spanyolország – 2. osztály

1998-2003 Százhalombatta – 1. osztály
• 2000-2001     5. helyezés

VÁLOGATOTTSÁG:

kubai válogatott tagja voltam 1995 -2000-ig

ÁLLAMPOLGÁRSÁG:

Magyar

Eredményeim:


Kubai válogatottként Pánamerikai Játékok, II. helyezés
Középamerikai Játékok, I. helyezés
2007-2008: Alser Puerto de Sagunto csapatával feljutottunk Division de Honor B-be.
2005-2006: Darien Logrono csapatával II. helyezés, Asobalba feljutás.
2004-2005 es 2005-2006: csapatom legeredmenyesebbje voltam (legtöbb gól).